35 000 Ft felett ingyenes a szállítás. 

növény-fentről

Mese a csodálatos Gingko bilobaról

Egyszer volt, hol nem volt, ez a fantasztikus növény Ázsiában, évmilliókkal ezelőtt született őseiből a paleogén korban. A mai nevén páfrányfenyő, igazi túlélő, hisz majd’ 20 féle rokona létezett, de egyedül Ő élte túl a jégkorszakot, ezért kiérdemelte az élő fosszília nevet. Hatalmas növény, akár 40 méter magas és 9 méter széles is tud lenni és akár több száz évig is eléldegél.

Túlélése megmutatkozik hatásaiban is, számos országban szent fának tartják és természetesen védelem alatt áll. Sokan az egyik legértékesebb növénynek tartják, mivel egyetlen más növény sem képes olyan anyagokat előállítani, mint a Gingko. Számos hatóanyaga – melyeket leginkább a levelei rejtenek – közül említésre méltó a gingkolid és a bilobalid, melyek ún. terpén-laktonok és kizárólag ebben a növényben találhatók. Hatásuk elképesztő, hisz anyagcserefokozó hatásúak, támogatják a vérkeringést, aminek „mellékhatása”, hogy javul a hajszálerek mikrokeringése, ezáltal gyorsabban ürülnek a salakanyagok és több ennivalót kap a bőr. Különleges hatóanyagai mellett snassz hatóanyagokkal is telis-tele van, mint például a flavonoidok, amelyek igen hatékony antioxidánsok, ezen kívül vitaminok (A-, B-, C), ásványi anyagok, zsírsavak és még sorolhatnám. Egyszóval hatóanyag-tartalom tekintetében a Gingko a növények „csúcsragadózója”. Levelei és gyümölcsének magjai is igen értékesek, számos jótékony belső és külső hatással rendelkeznek.

Milyen kozmetikai hatásai vannak? Elmesélem Nektek…

Gingko ezredes igazi terminátor, és számos fronton csatát nyer, ha bejut a bőrbe. Ha a bőr megsértődik (pl.: egy sértés-sérülés miatt), az ezredes jó úttörőként segíti a sebgyógyulást. Ha úgy érzi valaki, hogy az öregedés megállíthatatlan, jól érzi.  De! Ha szeretné kicsit halogatni a ráncok megjelenését és mélyülését, ne habozzon gingko tartalmú kozmetikumot magára kenni! Az ezredes az ellenséggel is kíméletlenül leszámol. Mivel elég erős hadserege van (flavonoidok formájában például), képes megvédeni bőrünket az UV-sugárzás és egyéb külső és belső okok miatt a bőrünkben keletkező szabad gyökök ellen, illetve hatékony gyulladáscsökkentő lehet. Szeretnéd megelőzni a különböző bőrproblémák kialakulását? Telefonálj most! Hívd Gingko ezredest! Erős személyisége a bőröd barrierjére is hat, így felvértezve azt mindenféle hatásokkal szemben. A barrier-erősítő hatás az idegen légió (kórokozók) ellen is igen hatásos. Ahogy láthatjátok, Gingko ezredes mindenre jótékony hatással van. Fokozza a nyirok-és anyagcserét, de szerelőként is jó, mert javítja a mikrokeringést és doppingolja a vérerek falát, akik ezáltal igazi body builderek lesznek. Nem mindent fokoz ám! Az ödémát például csökkentheti! 
Azért néha az idegeidre megy….de ez már nem a bőrre gyakorolt hatásaihoz tartozik.

Milyen egyéb hatásai vannak az eddigi tapasztalatok alapján?

Fáradt vagy? Nehezen tanulsz? Nem tudsz koncentrálni? Hívd Gingko ezredest! A neuronok aktivizálásával minden problémád megoldódik!

Szorongó vagy? A környezeted a demencia jeleit érzékeli rajtad? Semmi baj! Gingko segít!

Nehezen alvad a véred? Szűkek az ereid? Rossz a végtagjaid vérellátása? Dagad/ödémás? Ha Gingko Biloba-t eszegetsz, mindezeket elfújja a szél! Rendesen alszik, tágul, javul, lefogy. Mellékhatásként elkerülheted a szívrohamot és a stroke-ot (megjegyzés: azért nem mindegy milyen hatások érnek napi szinten….), illetve felkeltheted a férfiak nemesebbik szervének érdeklődését. A teremtés koronái a Gingko hatására vadul termelik örökítő anyaguk hírvivőit, a hímivarsejteket. Bizony-bizony! A huncut Gingko ezredes igazi afrodiziákum! Bizonyítottan fokozhatja a nemi vágyat. 

Sokszor teszel kétbetűs kitérőt? Asztma gyötör? Duli-fuli vagy a benned felhalmozódó méregtől? A májad nem győzi eliminálni a méreganyagokat? No para! Az ezredes ebben is tud segíteni!

Ha a fentiek közül bármi jellemző Rád, ne habozz! Telefonálj most! Most extra kedvezménnyel! 

Bár igazán kiemelkedő képviselője őseinek a páfrányfenyő, azonban ahogy minden gyógynövénynek, így ennek a növénynek is lehetnek nem kívánatos mellékhatásai, főként akkor, ha „túltoljuk” használatát (megjegyzés: bőrön való alkalmazás esetén ez azért nehezen megy.

Keringési rendellenességnél (kipirosodásra hajlamos bőr, érzékeny bőr, gyulladásra hajlamos, érzékeny bőr) ne vigyük túlzásba a használatát!

Forrás: Klára tanárnő